Pilinszky János: Dél

Pilinszky János: Dél
Örökkétartó pillanat! / Vad szívverésem alig győzi csöndjét, / csak nagysokára, akkor is alig / rebben egyet a meglepett öröklét. / Majd újra vár, latolva mozdulatlan, / vadállati figyelme ezt meg azt, / majd az egészet egyből átkutatja, / nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. / Egy házat próbál végre messze-messze, / méternyire a semmiség előtt / megvillogtatja. Eltökélten aztán, / hirtelen rá egy egész sor tetőt! / Közeledik, jön, jön a ragyogás / egy óriási közérzet egében - / Céltalanul fölvesz egy kavicsot, / és félrenéz a hajdani szemérem. / Mi látnivaló akad is azon, / hogy megérkezik valahol a nap, / és ellep, mint a vér, a melege, / hogy odatartott nyakszirtemre csap - / Emelkedik az elragadtatás! / Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.

2012. október 14., vasárnap

B. – B.


Minden, ami Barcelona

      Mi a jó város receptje? Elég ránézni Barcelonára, sőt, Budapestre is: végy egy rakás, még megmászható hegyet, hogy körülfogják a várost, szép kilátást adjanak és lankákat, amikre felkaptathatnak a villák. Kell víz is; tengerrajongóknál inkább a katalán város viszi a pálmát, Budapestet meg a folyamkedvelők favorizálják. Van valami, amiben - elismerem - a folyó megelőzi tengert: a hidak, és Budapestnek ezen a téren nem kell szerénykednie. A hegy megóv, a víz légiességet pumpál a szmogba - frissebben lélegzik az ember (jómagam), ha elérhető távolságban tudok egy kiterjedt kék foltot vagy vonalat. Ennyit a földrajzról; ez úgyis az alapító atyák dolga. A város építészet, tájrendezés, közlekedésmérnöki kreáció; az ember hozza létre, az ember szúrja el.
     Ha nekem kéne megírni a jól élhető városok kézikönyvét, úgy kezdeném, ne legyen túl kicsi, hogy pezsegjen az élet, de ne legyen túl nagy sem, mert az ember szorongani kezd a tömegtől. A jó város ismerős és el lehet benne tévedni. A modern város közepén őrzik a történelmi negyedet, mint a szemük fényét, a dicső múlt tanúbizonyságául, mert enélkül nem vív ki tekintélyt a város. Persze ne múzeum legyen, hanem lüktető zsibvásár a régi színfalak közt, újulva, alakulva, romok helyett alapanyag. Legyen elegáns korzó és bohém szeglet, hogy legyen hol felvonulni és lezserkedni is, mikor mit hoz a kedvem. Lakják be a centrumot, őslakosok és külföldiek együtt, mert egy valamirevaló városnak illik felmutatnia egy kis kozmopolitizmust.  Eddig fej fej mellett halad Barcelona és Budapest.

Budapest, árvíz alatt

      Barcelona építészete orrhosszal vezet Gaudíval. Mondhatnánk, szerencséje volt; biztos vagyok benne, hogy majd' minden város fel tudna mutatni ennyi szerencsét, amit nem tudott kiaknázni. Ki hogy sáfárkodik a hozománnyal. No sebaj, eső után köpönyeg. Több zseni születik, mint ahányat felfedeznek. Egy-két meghökkentő modern épület is helyettesítheti az organikus fantáziát. Budapest is dicsekedhet példának okáért egy bálna formájú üvegépülettel, mint BCN, de ha jól hallottam, itt üresen tátong. Az ilyesmi valszeg az olyan anomáliákkal tartozik egy csoportba, mint miért kell nálunk húsz évig építeni egy metrót, holott a föld nincs tele antik rommal, mint Rómában, és miért kell ötévente felszedni és újratenni a villamossíneket.
      Figyelem egy ideje, ahogy Budapesten renoválgatják a klasszicista/eklektikus/szecessziós stb. utcákat. Általában jól eltalálják, hogy maradjon a hangulat, de működjön a haladás: macskakő helyett térkő, a járdát és az úttestet nem szintkülönbség, csak néhány derékig érő oszlop választja el, hogy a gyalogosok kedvet kapjanak az úttesten sétálni; kiszorítják majd ők az autókat, ha már hivatalosan nem merik kitiltani az autózást a belvárosból. Ha szépítenek egy utcát, többnyire tényleg szépül, csak a fákat hajlamosak kifelejteni; szóval kevés rossz szó érheti a város elejét. Viszont a házaknak gyakran sikerül fura színt ölteni; én nem értem, hogy kerül rájuk hupilila és bugyirózsaszín, talán valaki következetesen félreértelmezi a modernizmust. Szaporodnak a zöld szigetek, a zöld szigeteken pedig a padokon sütkérező emberek. Egyre több helyen csinosítják a házak belső udvarát a lakóközösségek: kint betonsivatag, de a házbelsőkben - talán a dús mediterrán teraszok mintájára - gyakran ápolt kerteket, legalábbis növénytársulásokat találni, néhol padokkal, ahol nyaranta sörözgetnek, limonádéznak (korosztálytól függően) a lakók. Csináld magad, ha kis hazánkban jót akarsz, tanítják az oázishangulatú, bolhapiacról és lomtalanításokról berendezett romkocsmák.

Mediterrán stílusú házbelső Budapest belvárosában

      Barcelonában - valószínűleg -  jobb élni, de Budapesten is elég jó. Kreativitás és kultúra kipipálva, a design mindkét helyen ötletes, csak itt a retróból táplálkozik, ott a burjánzó formákból. Jó partikat itt is találni (bár újabban átszabták ezt a szcénát, legalábbis a helyeket, mert az embereket nem tudják), rokon lelkeket meg pláne, tömegesen jönnek szembe péntek esténként.
      Barcelona jó, Budapesten pedig sok a javítanivaló. Vegyük például a közlekedést. Barcelonában nem autóztam, de gondolom, flottul visz át a városon a diagonál, gördülékennyé tesz a sok oktogon, és a széles utak békén hagyják a korzókat, azok a gyalogosokhoz tartoznak. Budapesten meg szenvedsz, mert soha nem lehet oda behajtani, ahova kéne, de még a párhuzamos utcába sem, és csak teszed idegesen a köröket, arról nem is beszélve, hogy helyenként a sugárutakról és a körutakról egészen komplikált a le- és felhajtás. Nemcsak a drága tömegközlekedés termelte ki Budapesten a sok biciklist, egyszerűen így lehet dinamikusan haladni, egyszer az úton, másszor a járdán, az örökös dugókban remekül előresurranni. Ja, hogy biciklisáv? Néhol akad, de ne legyenek illúzióid: a budapesti bicikliutak hajlamosak beleveszni a semmibe, hogy kétszáz méterrel odébb, miután átevickéltél egy forgalmas úton vagy kávézóteraszokkal díszített járdán, újra előbukkanjanak, de ismét csak kétszáz méter erejéig.
     Így megy ez errefelé; magadnak kell kikaparni, kiásni, kifúrni (ha hagyn/ják), mert nagyon ritka, hogy tisztességesen kikövezzék, és ha nekiállnak kövezni, azzal többnyire a bosszúság van. Barcelonában - legalábbis innen, keletebbről úgy tűnik -  a legyen és a lehet szinte természetesen következik az elképzelésekből. Budapesten sokszor csak a lehetne létezik (a végeredmény szempontjából mindegy, hogy erről a lakók mentalitása tehet, vagy a vezetés), mert a lehetőségekkel rosszul sáfárkodnak; a legyen leginkább az egyes szám első személy egyedi műveletei során valósulhat meg, kerülőúton. A városkép tükrözi a habitust, ami létrehozta. Így hát a városok versenyében kiütéssel nyert Barcelona.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése