Pilinszky János: Dél

Pilinszky János: Dél
Örökkétartó pillanat! / Vad szívverésem alig győzi csöndjét, / csak nagysokára, akkor is alig / rebben egyet a meglepett öröklét. / Majd újra vár, latolva mozdulatlan, / vadállati figyelme ezt meg azt, / majd az egészet egyből átkutatja, / nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. / Egy házat próbál végre messze-messze, / méternyire a semmiség előtt / megvillogtatja. Eltökélten aztán, / hirtelen rá egy egész sor tetőt! / Közeledik, jön, jön a ragyogás / egy óriási közérzet egében - / Céltalanul fölvesz egy kavicsot, / és félrenéz a hajdani szemérem. / Mi látnivaló akad is azon, / hogy megérkezik valahol a nap, / és ellep, mint a vér, a melege, / hogy odatartott nyakszirtemre csap - / Emelkedik az elragadtatás! / Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.

2012. november 3., szombat

Olasz nyelv kezdőknek


     Olaszul tanulok, autodidakta módon, a magam örömére. Szert tettem egy angoloknak készült olasz nyelvkönyvre és a hozzá tartozó hanganyagra, a célnak tökéletesen megfelel. A szókincs egyelőre nem tesz próbára, sok az ismerős, hála a számos olasz jövevényszónak (pontosabban az egykori itáliai kulturális kiáramlásnak), ami édes anyanyelvünket gazdagítja, pikáns, porta, torta, sztráda, kapiskáljuk ugye, mitől ilyen jó az elején a nyelvtanulási tempó.
      Nem vagyok nyelvzseni, de megvannak a beépített trükkök, hogy - legalább az elején - megspóroljam a nyelvtanárt; később meg, ha odáig fejlődök, álmaim latin loverje majd korrepetál. Egyelőre a könyvbeli párbeszédekhez fűzött hézagos nyelvtani magyarázatokat ki tudom egészíteni a francia nyelvtudásomból. Persze az újlatinnyelv-rajongók rég tudják, hogy egyik nyelvből egész jól át lehet evezni a másikba, a séma ugyanaz, csak a ragozás más. Az olasz nyelv törvényszerűségeit remekül felismerem a franciából, bár a franciatudásom kissé kopott, de az olaszon keresztül felfrissítem azt is - két legyet ütök egy csapásra. Mostanában a rendhagyó igék kerülnek sorra, és nem kell sokat vergődnöm velük, mert nohát, az olaszban nagyjából ugyanazok a kivételek, mint a franciában, a közös szótő is abszolút felismerhető, még a rendhagyás is ugyanannál az alaknál. A szó, a szisztéma azonos maradt, csak a megjelenés kinek-kinek a stílusához idomult. Nagy áldást jelentenek a globalizált világ kommunikációs szükségletében az európai nyelvcsaládok, mint az újlatin délen vagy a skandináv északon (kit hova húz a szíve), emberléptékű energiaráfordítás, és az ember máris három-négy idegen nyelven társalog.
     Korábban megpróbáltam bejátszani a nyelvtranszformálást, kis sikerrel: amikor franciatanulásba fogtam, és rájöttem, hogy az angolban és a franciában fölöttébb sok a közös eredetű szó, rákaptam arra, hogy egy laza szófordulattal átragozzam franciára az angol hangalakot. Sajnos hamar kénytelen voltam elvetni ezt a szokást - pedig milyen praktikus lett volna -, mert kisült, hogy egy-egy szó, ami azonosnak tűnik, az angolban ezt jelenti, a franciában meg azt. Az olasz ragozás még nincs a kisujjamban, nem alakult ki a rutin, hogy olasszá alakítsam a franciát (lehet, a félreértésektől félve később sem lesz merszem); legfeljebb imitálni tudnám a francia szótövekhez az olasz hangalakot, amivel csak egy olaszul nem tudót verhetnék át. Persze ki tudja, lehet, poénra vennék az olaszok a nyelvújítást.

      Az olasz nyelv szeretetébe nagy adag kényelmesség vegyül részemről. Őszinte kárörömmel hallgattam az első lecke hanganyagát, amiben az olasztanár próbálja bevezetni szerencsétlen angolokat az olasz "r" képzésének rejtelmeibe: hogyan rezegtessék szépen a nyelvüket a felső fogsoruk tövében. Én rezegtettem is hangosan, büszkén, és lelki füleim előtt hallottam, ahogy az egyszeri angol nebulónak beletörik a nyelve, és átéreztem a frusztrációját (sok sajátélmény). Végre valamiben előnyt jelent a magyar hangképzés. A tompa, rágós angol r-t sosem tudtam reprodukálni, a francia raccsolás sem erősségem, a dánok kérődzős r-jét meg sem tudtam közelíteni, de most eljött az én időm (az én nyelvem), amikor (aminél) megvan az esélyem az akcentusmentes beszédre, erőlködés nélkül. Még a kettőzött mássalhangzó is dívik náluk, príma, ez egyszer jó szolgálatot tesznek a magyar gyökerek.
     Sosem gürcöltem sokat, hogy elnyomjam a magyar akcentust. Egy elmélet szerint a csecsemő minden potenciális hang képzésére képes, de azokat sajátítja el, amelyeket a környezetétől hall, és ezzel be is zárulnak a végtelen hangképzési lehetőségek. Eszem ágában sincs gyötörni magam amiatt, hogy anyanyelvem mit tesz vagy mit nem tesz lehetővé. Nem szégyellem az akcentusom, bár egy idegen nyelvet nem torzítok hozzá nyugodt szívvel a felismerhetetlenségig; annyira próbálok a másik kiejtéshez hasonulni, hogy megértsenek, legalább az anyanyelvi beszélők. De soha nem töröm magam azért, hogy eltűnjön a nyoma, hogy máshonnan származom, elvégre nem szégyen - az akcentus elhagyásáért küszködni az én szememben asszimiláció.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése