Pilinszky János: Dél

Pilinszky János: Dél
Örökkétartó pillanat! / Vad szívverésem alig győzi csöndjét, / csak nagysokára, akkor is alig / rebben egyet a meglepett öröklét. / Majd újra vár, latolva mozdulatlan, / vadállati figyelme ezt meg azt, / majd az egészet egyből átkutatja, / nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. / Egy házat próbál végre messze-messze, / méternyire a semmiség előtt / megvillogtatja. Eltökélten aztán, / hirtelen rá egy egész sor tetőt! / Közeledik, jön, jön a ragyogás / egy óriási közérzet egében – / Céltalanul fölvesz egy kavicsot, / és félrenéz a hajdani szemérem. / Mi látnivaló akad is azon, / hogy megérkezik valahol a nap, / és ellep, mint a vér, a melege, / hogy odatartott nyakszirtemre csap – / Emelkedik az elragadtatás! / Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.

2013. január 3., csütörtök

Hogy szó ne érje...

    Tulajdonképp többnyire arról áradozom, milyen jó letekinteni más országokra a repülőről... Hogy szó ne érje a ház elejét, álljon itt arról egy skicc, milyen érzés elérni a magasban kis hazánk területét. Kis hazánk onnan ismerszik meg - szerintem -, bármerről is jöjjünk, hogy homokszín vegyül a tájképbe; öt perce még dús zöld mezők fölött szálltunk, most meg hirtelen minden olyan fakó. Ezzel a legkevésbé sem azt mondom, hogy csúnya, sőt. Ezúttal - Bologna felől jövet - az északi vidéken útba ejtünk egy halom víztározót, amelyek szabálytalan alakú tükrökként kapcsolódnak egymáshoz; csatornák által egyesülnek. Majd következik az utakat szegélyező, lombtalan fák sora, sűrű ágkoronáik olyan képet nyújtanak fentről, mint egy halom puha halványbarna vattapamacs, vagy egy halom puha halványbarna pompon. Remek móka lehet - persze nem emberként - rájuk zuhanni, rájuk huppanni, olyan gyengédnek tűnnek. Egyúttal strammnak is. Biztos felfognák a becsapódás erejét.
     Nemcsak elmenni, hazatérni is jó, és ide, Kelet-Európába is jó hazatérni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése