A köztudatban úgy él, hogy Európa legkávéimádóbb népsége az olasz, illetve a kávézás szeretete mintha Olaszországból áradt volna szét. Holott Olaszország nincs tele kávéültetvényekkel... Ám az első, igazán jó kávét készítő kávégépet, amely megfelelő nyomással préselte át a kávén a forró vizet, egy olasz, Angelo Moriondo szabadalmaztatta 1884-ben, Torinóban. 1901-ben a milánói Luigi Bezzera rukkolt elő további innovációkkal. Ezek a kávégépek eszpresszót, magyarul presszókávét főztek, ami ugye a ma ismert legtökéletesebb mennyiségű, sűrűségű és keserűségű kávéadag; ami ennél koncentráltabb, nagyon fejbe vág, ami ennél hígabb, mint halottnak a csók. Az espresso tehát olasz találmány, és az espresso alapból ágaztak szét további finom kávévariációk, a cappuccino, macchiato stb. stb. stb., a baristaként emlegetett olasz kávéfőzőmesterek kreativitásának hála. Persze a kávét magát nem az olaszok találták ki, már régóta kortyolgatták Európában, kávéházak is léteztek, az első európai létesítmény épp Velencében nyílt 1624-ben. A (korábban) török befolyás alatt álló területeken évszázadok óta (vagy évszázadokig) ismerték a "fekete levest", a napközbeni főétkezést lezáró, kajakómát ellensúlyozni kívánó nedűt, amit nem presszókávé, hanem török kávé formájában szolgáltak fel.
Álmaim latin loverje szerint az olaszokat azért hozták hírbe a kávéval, mert kávé nélkül egyszerűen kidöglenek, az a bizonyos kajakóma nemcsak étkezések után állhat be náluk, hanem a nap során rengetegszer, egy gyors és erős kávé azonban rögtön életet ver beléjük, de csakis egy erős és finom espresso (nem a gyorson van a hangsúly), semmiképp sem a vizes, íztelen hosszúkávé. A cappuccinót reggelihez isszák, és croissant-t, (olaszul cornetto) esznek mellé, a nap hátralevő részében aztán mehet a kávébevitel igény szerinti formában és adagolásban.
Álmaim latin loverje hozzátette, hogy Olaszország büszkélkedhet a legjobb kávéfeldolgozó cégekkel (melyik más tájék?). A pörkölésfajták lényege - ezt korábban nem tudtam -, hogy a zöld kávébabot milyen erős színűre pörkölik: lehet hókaszínű világos, ezt preferálják az USA-ban, a középbarna színű a bécsi, a sötétbarna a francia pörkölés, és a mélybarna, a "legeslegeslegszebb sötétségűre" pörkölt kávé, ami igazán keserű és testes ízt ad, na kitaláljátok, kedves Olvasók? Az interneten keresgélve olvastam, létezik spanyol pörkölés is, ami a kávébab túlpörkölése, és az így kapott kávé olyan keserű, hogy már szinte égett (vajon ki szerint)?
A kávét és a kávézási szokásokat a különböző nemzetek és közösségek saját képükre formálták. Az amerikai kávéházláncokban felszolgált, számomra érthetetlenül óriási adagok engem személy szerint úgy eltelítenek, hogy beáll tőlük egy plusz kajakóma - gondolom ez valamiféle óriássá törekvés kifejeződése lehet az amcsiknál. A magyarok körében elterjedt kotyogós kávéfőző (én is erre esküszöm) "természetesen" a többi nemzet hipermodern kávégépénél aromában és koffeinben gazdagabb kávét készít (a Wikipédia szerint), azáltal, hogy alul a víz, felül a kávé, és a víz szinte átpréselődik a kávérétegen, kioldva a hatóanyagokat, aztán a szerkezet elégedetten kotyog, ha a legfelső részében összegyűlt a kávé.
Egyszer az európai uniós hivatalok közigazgatásának kávézási szokásaiba is módom volt belekóstolni. Magyarország EU-elnöksége idején Budapesten tartották az Európai Fogyasztói Napot, EU-hivatalnokok, néhány nagy cég meghívott képviselője és civil szervezetek képviselőinek részvételével (engem egy ilyen utóbbi delegált). Az EU-s hivatalnokok igényeit ismervén a szervezők olyan helyre telepítették a rendezvényt, ahol patinás a konyha. A programba természetesen az ebédszüneten kívül egy délelőtti és egy délutáni kávészünet is illeszkedett, kávéval, teával, péksüteménnyel, aprósüteménnyel és ráérős csevegéssel. Az ilyen EU-s rendezvényekre természetesen senki sem dolgozni jön... Az egyórás ebédszünet jó félóra késéssel ért véget, és akkor is határozott felszólítással kellett az előadóterem felé terelni a kedélyesen borozgató résztvevőket, akik megszokták, hogy a munkájuk remek gasztrolehetőségeket tartogat, amit vétek nem kihasználni.
A napirend fele még hátravolt, a késve befejezés pedig elképzelhetetlen, hiszen a jelenlevők jelentős részének el kellett érnie a repülőgépét más európai városokban fekvő otthona felé. Mit lehet ilyenkor tenni? Az ebéd után következő első előadás szintén megnyúlt, mint a rétestészta, amiből a feltálalt desszert készült, utána ráadásul egy kerekasztal beszélgetés következett több résztvevővel, mindegyiküknél potenciális extra csúszás lehetőségével (a locsi-fecsi bónusz ilyenkor összeadódik). A moderátor szerencsére az EU egyik sokat próbált nagyasszonya volt, egy magas pozíciót betöltő tisztviselőnő széles megküzdési repertoárral kényes EU-s szituációk terén. Ő állt elő azzal a megszorítással, hogy a kerekasztal beszélgetés résztvevői egyenként öt percet kapnak gondolataik kifejtésére, az öt perc leteltével ő kopog a kalapácsával, amire az aktuális beszélő elhallgat, ahol épp tart, a soron következő pedig rákezd. S hogy milyen szankcióval sikerült elejét vennie az előadók esetleges tiltakozásának? Ha valaki nem tartja be a rendelkezést, a délutáni kávészünetet azon nyomban törlik a programból.
Miután imígyen tisztázódtak az erőviszonyok, nem is volt több galiba - az uzsonnát a kiíráshoz képest tíz perc késéssel el is kezdték, ennyit lecsípnek majd az utolsó előadásból. Én pedig megértettem, miért őrölnek olyan lassan az EU malmai - az eurokraták agyi kapacitását alighanem gyakran visszaszorítja, amíg megemésztik, amit meg kell, és a napi rutin ápolása közepette nem sok energia marad a változtatásra.
Forrás:
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1v%C3%A9
http://en.wikipedia.org/wiki/Espresso
Álmaim latin loverje szerint az olaszokat azért hozták hírbe a kávéval, mert kávé nélkül egyszerűen kidöglenek, az a bizonyos kajakóma nemcsak étkezések után állhat be náluk, hanem a nap során rengetegszer, egy gyors és erős kávé azonban rögtön életet ver beléjük, de csakis egy erős és finom espresso (nem a gyorson van a hangsúly), semmiképp sem a vizes, íztelen hosszúkávé. A cappuccinót reggelihez isszák, és croissant-t, (olaszul cornetto) esznek mellé, a nap hátralevő részében aztán mehet a kávébevitel igény szerinti formában és adagolásban.
Álmaim latin loverje hozzátette, hogy Olaszország büszkélkedhet a legjobb kávéfeldolgozó cégekkel (melyik más tájék?). A pörkölésfajták lényege - ezt korábban nem tudtam -, hogy a zöld kávébabot milyen erős színűre pörkölik: lehet hókaszínű világos, ezt preferálják az USA-ban, a középbarna színű a bécsi, a sötétbarna a francia pörkölés, és a mélybarna, a "legeslegeslegszebb sötétségűre" pörkölt kávé, ami igazán keserű és testes ízt ad, na kitaláljátok, kedves Olvasók? Az interneten keresgélve olvastam, létezik spanyol pörkölés is, ami a kávébab túlpörkölése, és az így kapott kávé olyan keserű, hogy már szinte égett (vajon ki szerint)?
A kávét és a kávézási szokásokat a különböző nemzetek és közösségek saját képükre formálták. Az amerikai kávéházláncokban felszolgált, számomra érthetetlenül óriási adagok engem személy szerint úgy eltelítenek, hogy beáll tőlük egy plusz kajakóma - gondolom ez valamiféle óriássá törekvés kifejeződése lehet az amcsiknál. A magyarok körében elterjedt kotyogós kávéfőző (én is erre esküszöm) "természetesen" a többi nemzet hipermodern kávégépénél aromában és koffeinben gazdagabb kávét készít (a Wikipédia szerint), azáltal, hogy alul a víz, felül a kávé, és a víz szinte átpréselődik a kávérétegen, kioldva a hatóanyagokat, aztán a szerkezet elégedetten kotyog, ha a legfelső részében összegyűlt a kávé.
Egyszer az európai uniós hivatalok közigazgatásának kávézási szokásaiba is módom volt belekóstolni. Magyarország EU-elnöksége idején Budapesten tartották az Európai Fogyasztói Napot, EU-hivatalnokok, néhány nagy cég meghívott képviselője és civil szervezetek képviselőinek részvételével (engem egy ilyen utóbbi delegált). Az EU-s hivatalnokok igényeit ismervén a szervezők olyan helyre telepítették a rendezvényt, ahol patinás a konyha. A programba természetesen az ebédszüneten kívül egy délelőtti és egy délutáni kávészünet is illeszkedett, kávéval, teával, péksüteménnyel, aprósüteménnyel és ráérős csevegéssel. Az ilyen EU-s rendezvényekre természetesen senki sem dolgozni jön... Az egyórás ebédszünet jó félóra késéssel ért véget, és akkor is határozott felszólítással kellett az előadóterem felé terelni a kedélyesen borozgató résztvevőket, akik megszokták, hogy a munkájuk remek gasztrolehetőségeket tartogat, amit vétek nem kihasználni.
A napirend fele még hátravolt, a késve befejezés pedig elképzelhetetlen, hiszen a jelenlevők jelentős részének el kellett érnie a repülőgépét más európai városokban fekvő otthona felé. Mit lehet ilyenkor tenni? Az ebéd után következő első előadás szintén megnyúlt, mint a rétestészta, amiből a feltálalt desszert készült, utána ráadásul egy kerekasztal beszélgetés következett több résztvevővel, mindegyiküknél potenciális extra csúszás lehetőségével (a locsi-fecsi bónusz ilyenkor összeadódik). A moderátor szerencsére az EU egyik sokat próbált nagyasszonya volt, egy magas pozíciót betöltő tisztviselőnő széles megküzdési repertoárral kényes EU-s szituációk terén. Ő állt elő azzal a megszorítással, hogy a kerekasztal beszélgetés résztvevői egyenként öt percet kapnak gondolataik kifejtésére, az öt perc leteltével ő kopog a kalapácsával, amire az aktuális beszélő elhallgat, ahol épp tart, a soron következő pedig rákezd. S hogy milyen szankcióval sikerült elejét vennie az előadók esetleges tiltakozásának? Ha valaki nem tartja be a rendelkezést, a délutáni kávészünetet azon nyomban törlik a programból.
Miután imígyen tisztázódtak az erőviszonyok, nem is volt több galiba - az uzsonnát a kiíráshoz képest tíz perc késéssel el is kezdték, ennyit lecsípnek majd az utolsó előadásból. Én pedig megértettem, miért őrölnek olyan lassan az EU malmai - az eurokraták agyi kapacitását alighanem gyakran visszaszorítja, amíg megemésztik, amit meg kell, és a napi rutin ápolása közepette nem sok energia marad a változtatásra.
Forrás:
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1v%C3%A9
http://en.wikipedia.org/wiki/Espresso
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése