Pilinszky János: Dél

Pilinszky János: Dél
Örökkétartó pillanat! / Vad szívverésem alig győzi csöndjét, / csak nagysokára, akkor is alig / rebben egyet a meglepett öröklét. / Majd újra vár, latolva mozdulatlan, / vadállati figyelme ezt meg azt, / majd az egészet egyből átkutatja, / nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. / Egy házat próbál végre messze-messze, / méternyire a semmiség előtt / megvillogtatja. Eltökélten aztán, / hirtelen rá egy egész sor tetőt! / Közeledik, jön, jön a ragyogás / egy óriási közérzet egében - / Céltalanul fölvesz egy kavicsot, / és félrenéz a hajdani szemérem. / Mi látnivaló akad is azon, / hogy megérkezik valahol a nap, / és ellep, mint a vér, a melege, / hogy odatartott nyakszirtemre csap - / Emelkedik az elragadtatás! / Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.

2014. június 20., péntek

A mitikus Dél impressziója


    Van egy táskám. Véletlenül akadtam rá pár éve egy design boltban, ahol a kirakatüvegen nagy felirat hirdette, Valentin-nap alkalmából 50% kedvezmény. Facér voltam, gondoltam, milyen remek vigaszdíj, és találomra ezt a darabot választottam, mert megragadott rajta a kép. Megszólított, én válaszoltam a hívásra, nyitottam rögvest a pénztárcám. Azóta is egyik kedvenc darabom, hol a karomon lóbálva, hol a szekrényről lógva a szoba díszeként.
 
     A táska két oldalán festmény vonzza magához a szemet. Fogalmam sincs, mi a festmény címe, milyen tájat ábrázol, de érzésre mediterrán jelenet: a mólón fiatal pár áll, elmerülten figyelve, ahogy egy vitorlás ráérősen közelít a kikötőbe; az öböl mögött dombra felkaptató házak, erkélyükről kibuggyanó növények és lengedező mosott ruha, a túlparton hegyek és dokkoló vitorlások regimentje. Az eget és a távoli hegyeket aranyra színezte a lemenő nap, a sárgászöld vízen remegnek az árnyékok. A képről lemaradt, de érzem, jobbra nyílik, tágul a kijárat a tengerre... Igen, valahol ott kell mindennek történnie, talán Marseille, vagy Itália egyik pontja...
     Érzem, balra, a házak mögött sűrűsödő utakon, tereken lüktet a Dél, zajlik az őrült sztrádázás és a ráérős korzózás; egyszer hajt és perzsel a hév, másszor meg egyre tágul az idő a carpe diemben, beletöltődik sok spontán élmény, kiszorulnak a tervek. Minden fából, minden épületsarokból, a kávé ízéből (akkor is ha hagy maga után kívánnivalót) elementáris szépség sugárzik... mert a Mediterráneum nem földrajzi név, hanem esztétikai minőség. S mind e zajlás, látvány, káprázat pillanatról pillanatra nyílik és csukódik az idő kusza szövetében.
      Valahol részt veszek én is a képen... balra, a városok zsivajában kószálva, keresve, és jobbra, a tenger kijáratánál állva, feloldódva a teljességben. Hol ennél, hol annál a pontnál bukkanok fel, kocsiból ki, kocsiba be, száguldozok keresztül-kasul, hogy magamba szívjam, bekebelezzem a Dél kavalkádját; nem... inkább hogy átadjam magam neki, kebelezzen ő be.

      Hol ezt, hol azt a pontot mossa leheletem az idő kusza szövetében... A mitikus Dél után érzett honvágy folyamatos jelenlétté változott, és lényegtelenné vált, fizikai valóm épp hova telepszik. Sziluettem rárajzolódott.
       

3 megjegyzés:

  1. Malcesine, visszavittél oda, ahol röviddel ezelőtt jártam, visszavittél a partra, éreztem az ottani illatokat, hallottam az ottani hangokat, a nap, a szél olasz érintését. Még nincs honvágy, még friss az élmény, felerősödött, köszönet Neked! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömmel tettem, ha így sikerült :)))))

      Törlés
    2. Malcesinében voltatok? Megnéztem fotókon, varázslatos! Elképesztő, hogy Olaszországban ennyi különleges kisugárzású helyet találni... Fantasztikus élmény lehetett élőben :))))

      Törlés