Még a dátumot is vissza tudom keresni, amikor itt jártam legutóbb, 2013. május 13. Emlékszem, ahogy Tónival, az országokon átívelővel, az égből alászállóval, a tíz ösvény ismerőjével dekkoltunk ugyanennél a benzinkútnál; mialatt megtankolja a kocsit a fiú, aki száz százalék, hogy a nagy Ő, én azt a sarkot nézem, amelynek támaszkodva vártam, mikor kanyarodik be végre egy jármű, ami a megfelelő irányba tart, a magyar határ felé. Szuggerálom a sarkot, mintha kócos, csapzott alakom sziluettjét keresném. A töltőállomás kávézója melletti zugot ugyanúgy beborítja az árnyék, csak nem torlaszolják el a csomagjaink, mint akkor, tavaly májusban. Ahogy elhajtunk, szemem a benzinkút játszóterén lóg, ahol egy műanyag pónin ringattam magam anno, mialatt Tóni próbált járgányt levadászni; a pónit most senki nem zabolázza épp. Hullámzik a dombokon a fű, örökkön örökké.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése