Pilinszky János: Dél

Pilinszky János: Dél
Örökkétartó pillanat! / Vad szívverésem alig győzi csöndjét, / csak nagysokára, akkor is alig / rebben egyet a meglepett öröklét. / Majd újra vár, latolva mozdulatlan, / vadállati figyelme ezt meg azt, / majd az egészet egyből átkutatja, / nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. / Egy házat próbál végre messze-messze, / méternyire a semmiség előtt / megvillogtatja. Eltökélten aztán, / hirtelen rá egy egész sor tetőt! / Közeledik, jön, jön a ragyogás / egy óriási közérzet egében - / Céltalanul fölvesz egy kavicsot, / és félrenéz a hajdani szemérem. / Mi látnivaló akad is azon, / hogy megérkezik valahol a nap, / és ellep, mint a vér, a melege, / hogy odatartott nyakszirtemre csap - / Emelkedik az elragadtatás! / Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.

2016. december 28., szerda

Mit néznek olyan elmerülten a lisszaboni macskák?

Talán a végtelent…

Kerítés tetején, ablakpárkányon, lépcsőfordulóban, elhagyatott házakból kinövő fűcsomókban… Rezzenetlen egykedvűséggel ülnek vagy hevernek, szemükkel nem is előre vagy oldalra tekintenek, inkább egyszerre minden irányba… Tanyáznak. Vannak. Részei a portugáliai tájnak.

 Nem csak engem bűvöltek el a színes lisszaboni dombok...

A portugáltanárom egyik órán azzal viccelődött, hogy az egyik tanítványa nagy macskakedvelő, tart is otthon vagy öt cicát. És ha ő megérkezik hozzá, és elkezdődik a portugál karattyolás, hát mind odagyűlnek köré, csak figyelnek, figyelnek… Mert a portugál nyelv valamelyest úgy hangzik, mint a macskadal. Sok a nyávogósan ejtett „m”. Komolyan. Akkor kezdett javulni a kiejtésem (egy csöppet), amikor nyávogósra vettem a beszédet. (Egyes nyelveknél felfedezhető ilyen furcsa-vicces karakterisztikum. A dán például bokákolósan hangzik. Ez vicc is, meg nem is.)

Talán a macskák a portugál nyelvhez vonzódnak ösztönösen Portugáliában, és ami számomra nyugodt merengésnek tűnik, az a macskák élményvilágában valójában fülhegyezés és a portugál beszéd zenéjének élvezete.

 Mimikri – macskák ejtőznek egy romos házban

Mindenesetre ahogy ráérősen nézelődnek, ránk emelve nagy szemüket, miközben elhaladunk előttük, a türelem bölcsességét vélem felfedezni bennük. Felesleges moccanniuk, mert az élet úgyis arra jár. Elhozza eléjük ezer részletét, arcát, változását, történetét. Tanúk; jelen vannak, de nem vesznek részt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése